Kész termékek. Sok-sok kész termék

Valahányszor használunk – a szó legtágabb értelmében – valamit, szinte minden alkalommal sok óra munkát, örömöt, boldogságot, kínt, szakértelmet, gondolatokat, érzéseket veszünk kézbe, veszünk meg, nézünk, tapasztalunk, ajándékozunk.

Mi lenne, ha minden termékre, művészeti tárgyra, előadásjegyre, minden tananyagra rá lenne írva apró betűvel, hogy „fogyasztása a jelenlegi formájában csak a létrehozója vagy létrehozóinak minden küzdelme és átélése után illetendő ítélkező kritikával”?

Minden emberi teljesítmény mögött áll egy történet, ezernyi részlettel. Hajnalok bágyadt ébredése, hogy elinduljon a busz, bátorság, hogy elhangozzon egy szó. Kitartás, hogy elkészüljön az étel. Könnyek és belső munka, hogy megszülessen a mű. Önfeláldozás, hogy másoknak könnyebb legyen. Mély önmunka, hogy a mozgás tartalommal megtöltött tánccá váljon. És még hosszan lehetne sorolni.

Vajon hol hagytuk el az együttérző figyelmünket? Mikor felejtődött el, hogy mindenki küzd valamivel? Gyakran pont azzal, amit csinál. Azzal, ami kívülről, nekünk megfigyelőknek, már csak egy kész termék.

Valóban, ez a kész termékek kora. Legalábbis úgy hisszük.

Könnyen elfelejtjük, hogy nincsenek igazán befejezett dolgok, és semmi sem létezik önmagáért.

A történetek mögött húzódó emberi küzdelmek ott vannak mindenben. És mi is hordozunk magunkban ebből.

Kész termékekben meglátni mindezt, talán az egyik legnagyobb emberi feladat. Nem csak a „készt” látni, hanem azt, ami mögötte van: a történetet, az embert.

Egy friss alma, egy felépült ház, egy megindító vers, az eltáncolt három perc, az átadott tudás, a ma is közlekedő villamos – mind-mind történetek sora. Bátorságé, munkáé, küzdelemé.